Együttműködi partnereink

SZOTA BT.

A SZOTA Szolgáltató és Tanácsadó Betéti Társaság 1995 óta  foglalkozik informatikával, oktatással, szervezeti tanácsadással.
A MERLIN Ház Nonprofit Kft. anyagi és szakmai támogatója.

Dh. Önkorm.

Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete együttműködési megállapodást kötött a Merlin Ház Nonprofit Kft-vel annak érdekében, hogy a műszaki- és természettudományok területén elősegítse a társaság által vállalt célok megvalósítását, különösen a tehetséggondozást, a hátrányos helyzetű fiatalok képzését, a digitális ismeretek terjesztését.

Scratch day

2016 októberében elfogadásra került Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája (MDOS). A stratégiában foglalt digitális fejlesztéseket megelőzően (illetve részben azokkal párhuzamosan) elindult a Digitális Mintaiskola projekt, amelynek keretében – az állami, civil és piaci szereplők összefogásával, 10-12 köznevelési intézmény bevonásával – történik a későbbi digitális fejlesztések technológiai, személyi és pedagógiai feltételeinek előzetes tervezése, kialakítása, finomhangolása és beválás-vizsgálata. A Digitális Mintaiskola projekt keretében indul útjára a Mobil Digitális Iskola – Mobidik –projekt is.

ÖKO-játék

Az ÖKO-játék tanárainak számára a Merlin Ház munkatársai tartottak képzést a digitális oktatás lehetőségeiről, módszertanáról. Bemutattuk, hogy a különböző tantárgyak miként oktathatók, tehetők izgalmasabbá, komplexebbé a 21. század eszközrendszerével és pedagógiai gyakorlatával.

Curie Alapítv.

A Curie Alapítvány és a Merlin Ház közös szervezésében “Atomok és molekulák modellezése” címmel tartunk bemutató foglalkozást a tehetséggondozó programban résztvevő fiatalok számára.
Társszervezőként vettünk részt a Kémia és Környezetvédelmi Tehetségsegítő Tanács szakmai programjain.

Tehetség pont

Tehetségpont (TT 760 002 492)
A Tehetségek Magyarországa EFOP-3.2.1-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében 2020-ig kialakításra kerül a tehetségsegítés egész országot lefedő, személyes tehetségtámogató rendszere, a tutorhálózat. A hálózat célja, hogy minden régióra kiterjedően, személyes kapcsolattartáson alapuló és példaértékű tehetségsegítő szakemberhálózat, tutorhálózat jöjjön létre.

Hunyadi Iskola

Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
tehetségpont (TP 141 002 300)
Robotika, programozás oktatás, Digitális Témahét, Pályaorientációs nap

Batthyány Gimn.

Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium
Tudományos Napok

Kolping Hotel

Kolping Hotel Spa & Family Resort
Tematikus hetek – “kütyü-hét”

"Gyere be!" ház

A ház szakmai vezetője Hamar János, és programjában a dunaharaszti általános iskolák és a gimnázium pedagógusai, az iskolavédőnők, a Gyermekjóléti és Családsegítő Központ szakemberei is részt vesznek. Dr. Szalay László, a város polgármestere elmondta, hogy ide várnak minden haraszti kamaszt, tinédzsert, aki társaival színvonalasan szeretné eltölteni szabaidejét.