


STEM bemutatónk a Szegedi Tudományegyetemen
Az SZTE JGYPK AEKNI Környezet – Biológia és Környezeti Nevelés Tanszék „Integrált Természettudomány Oktatásmódszertani Kutatóműhely” „Kihívás Játék” címmel mutatja be eddigi munkájának eredményeit, amelyben „Történetalapú kooperatív problémamegoldás” alkalmazásával a STEM […]

Haraszti diákok sikere az Okosharaszti programban
Dunaharaszti Önkormányzata még 2019-ben úgy döntött, hogy beszáll a tehetséggondozásba, az innováció támogatásba és Okosharaszti néven programot indít. A cél az, hogy újszerű gondolatok jelenjenek meg a városban. A megvalósításban […]

Egy példa a STEM képzésre
Bevezetés Egyre többen ismerik fel, hogy a Magyarországon is hagyományosnak mondható tantárgyi tanulás nem az egyetlen, és nem is mindig a leghatékonyabb tanulásszervezési forma. Egy folyton változó, egyre összetettebb világban […]

A Robotika 3. kiállítás és a Merlin Ház
Korábbi cikkben említésre került már az idei Robotika 3. kiállítás, melyet Rácalmáson a Jankovich-kúriában rendeztünk meg közösen – szakmai szervezőként álltunk be a sorba. Az eredmény egy nagyon szuper nyílt […]

A fejlődés útjait vizsgálta a Robotika kiállítás
Rácalmás A Vállalkozók Rácalmásért Egyesület szervezésében „Mesterséges intelligencia és az élő bolygó” címmel jelentkezett a 3. Robotika kiállítás és előadássorozat szombaton a Jankovich-kúriában. A neves előadókat felvonultató szakmai program során […]

Jelentkezés a Merlin Ház jutalomjátékára
A Curie Környezetvédelmi Emlékverseny döntőjébe bejutott csapatok május 28-án egy izgalmas jutalomjátékban vehetnek részt. (https://merlinhaz.hu/?p=1032) A játék során a diákoknak korszerű technikai eszközök segítségével különleges feladatokat kell majd megoldaniuk. A […]

Kitört a szunnyadó vulkán
Hétfő délután képzeletbeli kis szigetünk szunnyadó vulkánja nem bírta tovább és hosszas füstölés után szikrákat és vastag füstoszlopot az ég felé fújva kitört. A környező települések lakossága nagyon megrémült és […]